Messer Máté

Messer Máté

Főszerkesztő

A K-vitamin nem csak az egészséges csontokhoz és érrendszerhez szükséges, de segíthet megőrizni azok rugalmasságát is, javítva ezzel a mobilitást. Egy új kutatásban azt vizsgálták, hogy milyen kapcsolat áll fenn az idős személyek K-vitamin-ellátottsága és a mozgékonyságuk között.  

A K-vitamin-szint meghatározásához a résztvevők vérében a K1-vitaminnak, illetve egy tőle függő fehérjének a szintjét mérték, majd ezek alapján 4 kategóriába sorolták őket. Ahhoz, hogy felmérjék a résztvevők mobilitását, két egymást követő tesztet alkalmaztak évente két alkalommal: 400 métert kellett sétálniuk, illetve 10 lépcsőn kellett felmenniük pihenés nélkül.  

A mobilitást az alapján határozták meg, hogy okozott-e számukra nehézséget a két feladat teljesítése, illetve külön kategorizálták azokat, akik képtelenek voltak végrehajtani ezeket. A legalacsonyabb K-vitamin-szinttel rendelkező résztvevők közül másfélszer annyian voltak azok, akiknek nehézséget okozott teljesíteni a feladatokat, és csaknem kétszer annyian, akik abszolút nem tudták végrehajtani őket.  

A kutatást az inspirálta, hogy régebbi tanulmányokban megfigyelték, az alacsony K-vitamin-szinttel rendelkező személyek körében jóval magasabb az olyan krónikus betegségek kockázata, amik a mobilitást is korlátozzák. Ez a kísérlet is alátámasztja, hogy a K-vitamin fogyasztása rendkívül fontos, és hozzájárul ahhoz, hogy a kor előrehaladtával is megőrizhessük mozgékonyságunkat.  

Oldalunkon a K-vitaminnál, a "Miben fordul elő?" - fülre kattintva megtalálja, hogy milyen ételekben található meg nagy mennyiségben!

 

Shea MK, Kritchevsky SB, Loeser RF, Booth SL. Vitamin K Status and Mobility Limitation and Disability in Older Adults: The Health, Aging, and Body Composition Study. J Gerontol A Biol Sci Med Sci. 2020 Mar 9;75(4):792-797. doi: 10.1093/gerona/glz108. PMID: 31056634; PMCID: PMC7328196. 

Kapcsolódó anyagok: