Messer Máté

Messer Máté

Főszerkesztő

Az Alzheimer-kór a szellemi képességek folyamatos romlásával jár, és jelenleg sajnos nem létezik rá hatékony kezelési mód. A betegség pontos okai még nem ismertek, de azt feltételezik, hogy az agyban felhalmozódó béta-amiloid plakkok lehetnek a felelősek a kialakulásáért, amelyek viszont az egészséges idős személyeknél is jelen vannak. Az amiloid plakkokat célzó terápiák azonban mindezidáig teljesen sikertelenek voltak, sőt, nemrég még az is kiderült, hogy az egyik legfontosabb ezzel kapcsolatos kutatás eredményeit manipulálták. (1) Érthető, hogy egyre több kutató próbál más megoldásokat keresni. 

Mivel a betegség kialakulása évtizedekig tart, és csak idős korban jelentkezik, így a kiváltó okait embereken nem lehet hatékonyan tesztelni. Egy amerikai kutatócsoport, akik a betegség genetikai okait fonálférgeken tesztelték, egy véletlen folytán megfigyelték, hogy a fonálférgek egy csoportja jóval tovább képes volt megőrizni a mozgás képességét, mint a többiek.  

Többször megismételték a kísérletet, majd éveken keresztül keresték a jelenség okát, mire végül megtalálták: azok a férgek, akiknél lelassult a betegség lefolyása, az étrendjük által több B12-vitaminhoz jutottak. A kutatások eredményét 2021-ben publikálták. (2)  

Habár először a betegség genetikai okait keresték, végül teljesen átirányították figyelmüket az Alzheimer-kór és a B12-vitamin kapcsolatának vizsgálatára. Állati modelleken sikeresen igazolták, hogy a B12-vitamin jelentősen lelassította az Alzheimer-okozta lebénulást, csökkentette az oxidatív terhelést, és növelte az állatok energiaszintjét. A B12-vitamin csak a hiánnyal rendelkező állatoknak javított az állapotán, és ez teljesen független volt a béta-amiloid plakkok felhalmozódásától.  

Megfigyeléses tanulmányok alapján embereknél is összefüggésben áll a B12-vitamin szintje a kognitív képességek romlásával, és az Alzheimer-kór kockázatával. (3) Sajnos minél idősebb valaki, annál gyakoribb a B12-vitamin-hiány előfordulása. Egy 2022-ben publikált tanulmány szintén részletesen beszámol arról, hogy milyen sok olyan tulajdonsága van a B12-vitaminnak, ami védőhatású az Alzheimer-kórral szemben. (4) 

  1. https://www.science.org/content/article/potential-fabrication-research-images-threatens-key-theory-alzheimers-disease 
  2. Lam AB, Kervin K, Tanis JE. Vitamin B12 impacts amyloid beta-induced proteotoxicity by regulating the methionine/S-adenosylmethionine cycle. Cell Rep. 2021 Sep 28;36(13):109753. doi: 10.1016/j.celrep.2021.109753. PMID: 34592146; PMCID: PMC8522492. 
  3. Moore E, Mander A, Ames D, Carne R, Sanders K, Watters D. Cognitive impairment and vitamin B12: a review. Int Psychogeriatr. 2012 Apr;24(4):541-56. doi: 10.1017/S1041610211002511. Epub 2012 Jan 6. PMID: 22221769. 
  4. Lauer AA, Grimm HS, Apel B, Golobrodska N, Kruse L, Ratanski E, Schulten N, Schwarze L, Slawik T, Sperlich S, Vohla A, Grimm MOW. Mechanistic Link between Vitamin B12 and Alzheimer's Disease. Biomolecules. 2022 Jan 14;12(1):129. doi: 10.3390/biom12010129. PMID: 35053277; PMCID: PMC8774227. 

Kapcsolódó anyagok: